Kedves Látogató!

- Nagy öröm számomra, hogy már 37 éve olyan a foglalkozásom, amit mások is szívesen űznének,
akár szabadidejükben is ; Dj-zeneszolgáltatás, szórakoztatás, Cm-műsorvezetés, hangosítás… :)

                      
- 1978-tól-2006-ig, főként rezidens DJ voltam, egyszerre több klubban is.
Legmeghatározóbb a pályám során az Ezres Klub volt, ahol 15 éven keresztül, minden pénteken és szombaton táncoltattam a lelkes, felhőtlenül bulizó 1000 fős közönségemet.
(Főleg fekete zenékkel és az akkori aktuális slágerekkel, kedvenceikkel, kívánságaikkal.)
Szintén kedves munkahelyeimnek említhetem az Eötvös Klubot, Tiszti házat, Zöld Pardont, Óbudai Rolling Rock Cafét, Helldorado Dance Clubot, Glob Royalt, M4 Music Clubot és a Picasso Pointot, stb.
- 2009-től szinte kizárólag céges, privát és esküvői rendezvényeken szolgáltatom a háttér valamint tánczenét, telepítjük az eseményhez szükséges komplett hang és fénytechnikát.
- Minden évben, egyre korábban telik be a műsor naptáram, de szerencsére olyan barátaim vannak, akik már egyben, évek óta megbízható kollégaként is jegyezve vannak nálam és minden olyan alkalommal ajánlom őket, amikor én már foglalt vagyok az adott napokra!
Ők is több évtizedes képzéssel, gyakorlattal rendelkező lemezbemutatók!
- Remélhetőleg idén és az elkövetkező években is igénybe fogják venni a jegyespárok komplex szolgáltatásainkat, ha tapasztalt, megbízható és felkészült zeneszolgáltató - DJ-t szeretnének esküvőjük napjára, mivel nekik már csak élvezni kell a jól felépített, megbeszélt műsormenetet!
- Garantáltan nem kell izgulniuk, hiszen lelkiismeretesen, empatikusan látjuk el felkéréseinket!
- Dj és egyben modern ceremóniamester vagyok! – „Praktikus megoldás 1 szolgáltatás díjáért!”
- Az esküvőkön, kiváló ár/érték arányban tudom nyújtani szolgáltatásaimat
, mindezeket lazán, jól szervezetten, megelégedésre végezve, előre egyeztetett formában!

Kérem, olvassák el jegyespároknak szóló bemutatkozómat is! Még részletesebb információk érdekében, pedig keressék fel korábbi weblapjaimat. Nagyszámú fotókat tekinthetnek meg azokról az esküvőkről, ahol felléptem, valamint stílusokat bemutatva, zenéket hallgathatnak meg, tölthetnek le!


Party Dj:
http://www.djrichie.hu 

Esküvői DJ-CM: http://ujinfok.djrichie.hu

Kövess a Facebookon: https://facebook.com/eskuvoredj
Friss információk, képek:
facebook.com/djrichiepapa

 

További szép napot és tájékozódást kívánok!

Papp László Richárd – DJ Richie

 

Kérjenek személyre szóló ajánlatot a
KAPCSOLAT 
menüpont alól, valamint
hívjanak, vagy írjanak e-mailt!

 

Tel.: +36/30 9 520 320

E-mail: info@djrichie.hu  djrichie@chello.hu

 

 

 

© 2000-2015 www.eskuvoidj-cm.com, www.eskuvoidj-cm.hu, Richie Productions Kft. - DJ Richie ®

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now